La relation des poètes oudmourtes à la ville au xxe siècle

Résumé Fr En Hu

Les anciens Oudmourtes vivaient en grandes familles dans des villages plus ou moins grands. Ce mode de vie a trempé leurs caractères et donné naissance à une vision du monde, un système de vie et une philosophie. Le mode de vie urbain était pour eux bizarre, incompréhensible. Pourtant, ville et village ne peuvent évoluer en vase clos, ils sont étroitement liés et se développent de concert. Depuis les toutes premières œuvres, la littérature oudmourte reflète le point de vue des Oudmourtes sur leur lieu de naissance et sur la ville. Celui-ci a changé progressivement : dans la poésie, les premiers poèmes sont romantiques, la ville y est représentée comme une grande machine. Au milieu du xxe siècle, la ville est vue en poésie comme un grand jardin qui grandit, s’épanouit et montre le chemin. Dans les années 1970, les couleurs s’assombrissent : les poètes oudmourtes commencent à sentir les côtés sinistres de la ville, qui nie l’individu. Dans les années 1990, le héros poétique montre comment il arrive à fuir, à s’échapper : dans cette période, les poèmes expriment la nostalgie du village, de la langue maternelle, d’une enfance heureuse au sein de la nature.

The Udmurt from ancient times have lived in big families in small and large villages, helping each other and keeping each other’s lives in front of their eyes. From this way of life their characters become stronger, developing and forming a world view, an order of life and philosophy. The urban lifestyle was far from them, strange and incomprehensible. Nevertheless, the city and the village couldn’t evolve separately from one another from ancient times and today they are closely related and develop together. When talking about these close relations, it is necessary to understand the advantages and disadvantages of both: on the one hand, the city sup­presses small villages, swallows people from villages giving them possibilities, and cuts off their return; on the other hand, generally speaking, cities are developing thanks to villages, which supply them. Udmurt literature from its first books shows the point of view of the Udmurt individual about his or her birthplace and the city. This opinion has gradually changed: the first poems are full of romance in which the city is represented as a huge machine, changing village life. In the poems of the middle of the 20th century, the city is represented as a growing, blooming garden directing the way. In the 1970s the colours gradually become dark as the Udmurt poets started to notice the city’s bad side, rejecting individuals. In the 1990s, the lyrical hero shows his mood to escape, to run away forever; poems of this period miss the village – one’s mother tongue, a happy childhood, the proximity of nature. Today the tra­gedy of a-man-in-a-cage-between-the-village-and-the-city is understandable to the majority of the Udmurt.

Az udmurtok mindig is nagy családokban éltek, kisebb és nagyobb falvakban, egymásnak segítve és szem előtt tartva egymás életét. Jellemük, világnézetük, filozófiájuk évszázadokon keresztül ennek az életmódnak köszönhetően formálódott. A városi mindennapok nagyon távol álltak tőlük, az ipari környezetben folyó élet idegen és érthetetlen volt számukra. Mindezek ellenére a városok soha nem tudtak a falvaktól függetlenül fejlődni, és mind a mai napig szoros kapcsolat fűzi őket össze. Itt ambivalens kapcsolatról van szó: egyrészt a város alárendelt helyzetbe hozza a kis falvakat, különböző lehetőségeket kínálva, nyújtva magába csábítja a falusi embereket, elzárja az ő visszaútjukat, másrészt viszont az ipari területek sok szempontból a falvaknak köszönhetően fejlődnek, a vidék ellátja őket. Az udmurt irodalom a kialakulásától kezdve az udmurt emberek vidékhez és városhoz fűződő kapcsolatát és érzelmeit tükrözi. Ez a kapcsolat az évtizedek folyamán megváltozott: az első versek, amelyek bemutatják a két szférát, tele vannak romantikával, a város ezekben a művekben a szegény, elmaradott életet megváltó nagy gépre hasonlít. A XX. század közepén született versekben a városról szóló sorok folyamatosan növekvő, virágzó, előre utat mutató kertre utalnak. Ezek a színek az 1970-es évektől kezdve fokozatosan sötét árnyalatokba borulnak, ugyanebben az időszakban az udmurt írók először hozzák szóba a város rossz, embert nyomasztó, életet keretek közé szorító oldalát. Ha az 1990-es években megjelent verseket nézzük, ott a lírai alanynak egyenesen a menekülni vágyása lepleződik le előttünk, a múlt század végén világot látott művek tele vannak hiányérzetekkel – a hősök fizikailag és lelkileg is távol állnak az anyanyelvüktől, boldog gyermekkoruktól, a tőlük karnyújtásnyira lévő természettől. A falu és város közötti ketrecbe került hősök tragédiája napjainkban egyre több udmurt ember számára válik személyes, mindennapi érzéssé.