The Hungarian case system in the grammatical work of János Sylvester Le système casuel hongrois dans les travaux grammaticaux de János Sylvester A magyar esetrendszer Sylvester János nyelvészeti munkáiban En Fr Hu

Résumé En Fr Hu

The Hungarian grammatization begins in the xvith century with two documents, the Rudimenta Grammatices Donati (1527) and the Grammatica Hungarolatina (1539). The Hungarian humanist János Sylvester plays a crucial role in the production of these two grammars, which rely on the frameworks of the Latin handbooks of the Donatian tradition. This article draws on these documents to investigate the implicit principles which govern the terminological and technological transfer from the Latin to the Hungarian grammar. The genitive and ablative cases will be the focus of this article because of the multiple issues they raise. Since it is impossible to establish a bijection between a Latin and a Hungarian case, the author is forced to find criteria for identifying cases in Hungarian, either on the basis of a prototypical function or on the basis of syntactic parallels between Latin and Hungarian.

La grammatisation hongroise débute au xviᵉ siècle avec deux textes, les Rudimenta Grammatices Donati (1527) et la Grammatica Hungarolatina (1539). L’humaniste hongrois János Sylvester joue un rôle central dans la production de ces deux grammaires, qui reposent sur les cadres des manuels de latin de la tradition donatienne. Cet article s’appuie sur ces documents pour étudier les principes implicites du transfert terminologique et technologique qui s’opère du latin vers le hongrois, lorsque Sylvester élabore sa description du système casuel. Les cas génitif et ablatif seront au centre de l’attention en raison de la multiplicité des problèmes qui se présentent à leur sujet. L’établissement d’une bijection entre un cas latin et un cas hongrois étant impossible, l’auteur est contraint d’établir des critères pour identifier des cas en hongrois, soit en s’appuyant sur une fonction prototypique, soit en s’appuyant sur des parallèles syntaxiques entre le latin et le hongrois.

A magyar grammatizáció a 16. században a Rudimenta Grammatices Donati (1527) és a Grammatica Hungarolatina (1539) című művekkel kezdődik. E két grammatika elkészítésében meghatározó szerepet játszik a magyar humanista Sylvester János. Mindkét dokumentum a Donatus hagyományából származó latin nyelvű nyelvtani kézikönyvek kereteire támaszkodik. Ez a cikk e nyelvtanok segítségéve azokat az implicit elveket vizsgálja, amelyek a latin nyelvtanból a magyar nyelvtanba történő terminológiai és technológiai átadást szabályozzák. A genitivus és az ablativus esetek kerülnek a figyelem középpontjába, a velük kapcsolatban felmerülő kérdések sokasága miatt. Mivel a latin és a magyar esetrendszer között nem lehet közvetlen megfeleltetést létrehozni, a szerzőnek kritériumokat kell találnia a magyar esetek azonosítására, akár egy prototipikus funkció, akár szintaktikai párhuzamok alapján.